Takarásban / fotó Sipos Róbert
.
Bár kerítés védi, nincs gazdája. Szeged felől autózva a 47-es főút mentén, Hódmezővásárhely előtt 2 kilométerrel egy használaton kívüli motocross pálya szomszédságában áll bő húsz éve egy 11 méter magas, 14 négyzetméter területű kör alaprajzú építmény. A környéken élők maguk sem tudják, mi a rendeltetése az egyetlen kupolából álló napszítta narancshéj színű valaminek.
Közelebb lépve sem lesz sokkal okosabb az ember.
A cserjék maholnap fává növekednek körülötte, az ajtót helyettesítő rácsozaton át a belső térbe kukucskálva a befejezetlenség szinte tapintható: a helyiség közepén méretes vasállvány éktelenkedik, a belső munkálatokhoz használhatták annak idején. A henger alakú paláston felszalad a tekintet: a felfelé nyitott szerkezet “mennyezete” vagyis üvegkupolájának néhány üvegtáblája hiányzik, éppen szemerkél az eső odabent. Rozsdásodás, burkolatlan lábazat, képzeletbeli lépcső, kifakult ezüst és narancsfesték. Szembeötlő a környezet kialakításának, rendezésének hiánya. A dombocska, melyen a házikó áll, esetleges, hepehupás és eldolgozatlan, nem vezet hozzá burkolt ösvény, járda.
Valami szeretett volna lenni / Sipos Róbert fotója és Csete György rajza
.
A 47-es főútról az egész instrumentumot észlelni sem lehet, tábla híján tudni se lehet róla, lehajtó, parkoló, közvilágítás nincsen. Miként hiányzik egy árnyas fa, egy pad, egy eligazító tábla, hogy mi (lett volna) ez az épület, pedig valami szemlátomást szeretett volna lenni: erre utal szokatlan formája, a tetőn körbefutó ezüst korona, a furcsa bejárat, az üresen is impozáns falfelület a belsejében. Ebben az állapotában egy magára hagyott torzó a hódmezővásárhelyi puszta szélén.
Egy 738 évvel ezelőtti csatamezőn áll az épület.
Lovasroham és királyi testőrök, nyílzápor kopogása a sisakokon, ordító győztesek, néma halottak... Itt zajlott egy felvonása a Magyarok Históriája című drámának: itt verte meg az utolsó előtti Árpád-házi király apjának népe az anyjának a népét.
IV. Kun László a Képes Krónikában
.
IV. (Kun) László apja magyar, anyja kun volt. Ő maga állandó szorításban, a kunok és a magyar oligarchák mellett és ellenében kényszerült uralkodni. (Más olvasatban Kelet és Róma közt, megint másképp a pogányság és a kereszténység között lavírozott.) Az uralkodó a mai Hódmezővásárhely határában ütközött meg a kunokkal, 1282-ben, a jelenlegi szikes pusztánál mocsarasabb, vizesebb területen. A királyt a magyar urak folyamatosan azzal piszkálták, hogy csak szeretett kunjai közt érzi jól magát. Valószínüleg nem teljesen alaptalanul, bár az igazság bonyolultabb, mert ágyasai – és későbbi gyilkosai is – kunok voltak. A 19 éves ifjú hol a magyarokhoz, hol a kunokhoz sodródott, megpróbált egyensúlyra lelni. Ennek egy bekezdése volt a Hód-tavi csata. Következményei közül egyetlen bizonyosan máig ható: a legyőzött kunok egy része letelepedett és beolvadt a magyarságba. Történelmi léptékkel mérve és
utólag nézve mindannyian győztek:
azok is, akik a csatamezőt élve hagyták el és azok is, akik ott maradtak holtan. Ugyanis ez utóbbiak áldozata kellett ahhoz, hogy a kunok a csatavesztést követően behódoljanak, letelepedjenek, elkeveredjenek – és őseinkké legyenek.
Fedezékben / Csete György rajza
.
Lehet, hogy csak városi legenda, mindenesetre jól hangzik: ha tipikus, magyarnak vélt arcot keresel, leginkább a pásztorok között keresd, akiknek az ősei jórészt kunok voltak. (Nomen est omen: Kunkovács László nagyszerű pásztor portréit ajánlom megtekintésre!)
Az első skiccek 1989 körül / Csete György rajza
.
A bevezetés után elérkeztünk az épület történetéhez: természetesen egy Csete György házról van szó. Egy olyan épületről, aminek az építése 30 év alatt sem bírt befejeződni.
Az biztos, hogy nem minden magyar város hirdetheti magáról, hogy határában a magyar király vívott győztes és sorsfordító ütközetet.
A győzedelmes haditettnek, a király személyének, a kun-magyar ősök megtisztelésének igénye 1989 végén Hódmezővásárhelyen, egy baráti beszélgetés során pattant ki – a résztvevők között ott ült a Csete házaspár is. Csete György érdeklődéséhez, habitusához mindig is közel álltak a magyar történelemmel összefüggő témák, a dél-alföldi helyszínről nem is szólva, hiszen a szomszéd városban, Szentesen született. Nem csoda, hogy lelkesedett, hogy az emlékhely első vázlatrajzait szinte azon melegében elkészítette, majd 1991-ig véglegezte a részletesebb tervdokumentációt is.
Hagymahéj / Csete György rajza
.
A tervek alapján az épület alakja, külseje a Csete védjegyévé vált “hajlék” formának egy felfelé nyitott bimbós-hagymakupolás változata. A hajlított szerkezet formáit erősíti-domborítja az épület köpenyén végigfutó raszterrács is. Az építész hasonló formájú épületeitől eltérően ez a ház nem hajlított fatartók közreműködésével, hanem téglából épült.
A tetőrész megoldása a Képes Krónika IV. László ábrázolásán látható fejfedővel rokonítható, a kun süveg együtt jelenik meg a királyi koronával. Azonban az épület tervein a kun süveg és a korona az épületen látható változatnál hangsúlyosabbnak, véleményünk szerint arányosabbnak mutatkozik.
Süvegtető / Csete György rajza
.
A süveg, a terv első változatában – Csete számos épületéhez hasonlóan – egy üvegezett raszteres kupola, egy nyolcszög alapú gúla. Ez jól láthatóan jelenne meg a tetőn és formailag folytatja és zárja azt a rasztert, ami az épület testén körbefut (és ami el is készült). A kupola fémszerkezete az eredetileg tervezett 250 cm helyett 50 cm magas lett, így gyakorlatilag “beesett az épületbe”, eltűnt, így kívülről nézve észrevehetetlen, nem jelenik meg önálló látványelemként. Megkockáztatjuk, hogy az épületen alkalmazott, fent ismertetett kupolamegoldás valószínűleg ideiglenes lehet, mert az eredeti tervektől jelentősen eltér méretében és vizuális hatásában egyaránt. A mondandóhoz alapvető süvegformát négy fémtraverz hivatott felrajzolni az égre. Ehhez hasonló megoldást mostanában többször láttunk modern templomtornyok tetején, azonban nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy ez a szinte lebegő toronysisak valójában csak a pénztelenséget hivatott leplezni.
Palmettás korona / Csete György rajza
.
A tetőzetre épített korona is jelentősen módosult a tervhez képest. Eltűntek az aprólékos gonddal számos vázlaton megrajzolt íves palmetták, az épületen megszemlélhető koronaváltozatra egyszerű kereszt került. A királyi főméltóságot jelző tárgy hajlékony mívessége, körvonalai, pálmaleveleinek ívei kiegyenesedtek, mondhatni könnyebben, gyorsabban, olcsóbban kivitelezhető, egyszerűbb formává változtak. A tervekkel összevetve a végeredményt azt gyanítjuk, valószínűleg elfogyhatott az építkezésre rendelkezésre álló pénz, további forrásra pedig nem volt kilátás. A határidő, a befejezés kényszere hajthatta ki, hogy a véghajrában elkészített tetőzet az eredeti terveken szereplő elképzelésnek csak távoli rokona, ócsított változata. (És még így is oldalas hiánylista készült az építkezés bejeződésekor arról, ami kényszerűen elmaradt.) A tetőn ma látható megoldást választva súlyos kompromisszumot kötött az építész, elsősorban önmagával.
Herma és önprofil / Csete György rajza
.
A bejárat Szent László király győri hermáját idézi. Annak ellenére, hogy IV. Lászlónak (1262-1290) a kétszáz évvel korábban élt I. Lászlóhoz (1046-1095) nem sok köze lehetett – bár a kunokkal való küzdelem kétségtelen összeköti őket! –, a szent királyra történő formai utalás eltéveszthetetlen, ezt megerősíti a herma haj ábrázolása és a bejárati kapu melletti fémdíszítés azonossága. Csete György jól ismerte a magyar történelmet, szándékosan idézte meg épületében mindkét, a kunok ellen egyaránt hadakozó Lászlót: a Szent lovagkirály alakját és a profán Kun előnevet kapott uralkodóét. A bejárat a Szent, a tetőzet a Kun királyunkra utal. Akár úgy is értelmezhető, hogy a bejárat mintegy feloldja IV. László testvércsatáját. A vázlatrajzok tanúsága szerint a bejáratban a herma mellett a középkori páncélsisakok formai jegyei sőt, az építész profilja is felismerhetők lennének, ha elkészültek volna a rajzokon látható szemek és a bajusz.
Az alapozás 1995-ben kezdődött,
az eredetileg kiszemelt helyszínen, amely közvetlenül a városszéli laktanya mellett volt, és korábban katonai gyakorlótérként funkcionált.
Fele se tréfa / fotó Csete Örs
.
A kárpótlással azonban a telek magánkézbe került, így új helyet kellett keresni, amelyet Hódmezővásárhelytől távolabb találtak meg. Csete a puszta szélén saját maga jelölte ki az épület pontos helyét, tájolását. 1997-ben ezen a már új helyszínen indult újra az építkezés, hogy aztán (jelenlegi) végállapotába 1999-ben érkezzen. Az építész tervei alapján elkészült néhány, az életnagyságánál nagyobb műtárgy is (két fémpajzs és fémzászló, több lándzsa- és kopjavég), amelyek az épület előtt kerültek volna installálásra, de telepítésük nem történt meg. (És kisebb csoda, hogy húsz év múltán is megvannak...)
Vaspajzsok / fotó Csete Örs
.
Csete György 1999. szeptember 6-án összeírt hiánylistája és a jelenlegi helyzet összevetése szerint nem készült el a vasak, pajzsok alapozása, a zászlóoszlopok (kopják) elhelyezése, az épület burkolatai, a vízelvezetés, a lábazat, a padló és a küszöb, a bejárati koszorú, a külső lépcső, a tereprendezés. Viszonylag apró, de lényeges, az épületre a pontot kitevő hiányok. És még valami nagyon hiányzik. Az egykori csatát megörökítő secco annak idején felkerült az épület belső palástjára.
A körkép / festmény Szalay Ferenc, felirat és fotó Csete Ildikó
.
Szalay Ferenc vásárhelyi festőművész a két lovassereg összecsapását egyetlen körképen örökítette meg édesanyám, Csete Ildikó textilművész pedig középkori jellegű betűkkel írta fel a falra az összecsapás krónikáját. Azonban a falfestményt valamiért nem szerette a vakolat, így elkészülte után néhány nappal a fal ledobta magáról a képet és a feliratokat. A művészek kánikulában, tábori körülmények között végzett több heti munkája a földön végezte... Nem volt többé erejük újrakezdeni, a fal azóta is üres. Ez lehetett a végső csapás.
Csete György úgy érezte, ez az épület nem akar összejönni.
Hiába volt már lealapozva, az eredeti helyéről el kellett költöztetni majd újraalapozni, aztán évekig húzódott ez a viszonylag kicsi és egyszerű építkezés, úgy tűnik, elég pénz sosem volt rá, az épület teteje talán túlzottan is kompromisszumosra sikeredett, a környezet rendezetlen maradt és a körkép is megsemmisült. Tíz év alatt eddig sikerült eljutni... Az alkotók honoráriumot nem kértek, szüleim a sokszori odautazással, szállással, szervezéssel maguk is mecénásaivá lettek az emlékhelynek. Azzal, hogy a kép a porba hullt, a lendület is örökre elveszett.
Hűlt hely / fotó Csete Örs
.
2000 óta aztán nem is történt semmi ezzel az alföldi sömmi szélén árválkodó kis építménnyel. Az apám halála előtti évben arrafelé autózva szüleim már nem is keresték tekintetükkel a kis megfakult narancsszín kupolát a mezőn. Csak csendesen legyintettek, mikor rákérdeztem.
A Csete Alapítvány hivatása a tárgyi hagyaték gondozása, amelybe nem csak a fotók, rajzok, hanem a textíliák és az épületek is beletartoznak, a tulajdonos személyétől függetlenül.
Bár pénzünk nincsen, az azonban bizonyos, hogy nem nézhetjük tétlenül az emlékhely elenyészését. Bízunk benne, hogy nem csak a mi ügyünk, sikerül szövetségesekre találnunk a befejezéshez.
Bejárás 2020. májusában
.
Az elmúlt hónapokban megkerestük a tulajdonost, a hódmezővásárhelyi önkormányzatot azzal, hogy szívesen vennénk, ha az épület végre elkészülne.
Ez vagy a rajz?
.
Kezdeményezésünket a polgármester nyitottan fogadta, felelőst rendelt a feladathoz, ezt követően több helyszíni bejáráson is részt vettünk. Találkoztunk Szenti Tibor néprajzkutatóval, aki az ötlet és az építkezés mentora volt (kapcsolódó visszaemlékezése itt olvasható), Sipos Róbert helyi vállalkozóval, aki az utóbbi években szívén viseli az az emlékhely sorsát, Kincses Pál egykori kivitelezővel, és további közreműködőkkel. Mivel a festmény készítői, Szalay Ferenc és édesanyám, Csete Ildikó elhunytak, felkértük Kertai Zalán festőművészt, aki a körkép elkészítését vállalta.
A hagyatékban szerencsére felleltük az épületről összeállított dossziét, benne számos rajzzal, levéllel, fényképpel és ami a legfontosabb, az eredeti tervekkel. Mindezek útmutatóul szolgálhatnak. Mert mi nem tehetünk mást, mint nekifutunk, 30 év múltán. Szent László számon kérő és szüleink támogató tekintetétől kísérve.
---------------------------------------------
A bejegyzés szerzője Csete György Örs
© Csete Alapítvány, 2020
Minden jog fenntartva! A szöveg vagy a fotók egészének vagy részletének továbbközlése, felhasználása kizárólag a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges: csetealap@gmail.com
